Június 17.
- Kiadási dátum
- Szerző
Néveri Cintia
egyre jobban hasonlítok rád belesimul arcom arcoba és én
Tovább
egyre jobban hasonlítok rád belesimul arcom arcoba és én
Tovább
ha tudnék már beszélni akkor elmondanám hogyan facsarodik és csavarodik azóta mint
Tovább
augusztusban napraforgók nőttek a szemein gyönyörű húsos zöldszárú növények világos
Tovább
nyaranta majd mindig medencefenékre kívánkozol de sosem teszed a fejedet a víz alá mert félsz
Tovább
Egy szép napon megfogansz egy vadidegen nő testében.
Tovább
“Nagyon sokáig állok az ablaknál, egészen addig, míg el nem romlik bennem a boldogságérzés,
Tovább
az állatok emlékeznek-e a traumáikra, kérdezted egy este
Tovább
beszélnünk kellett volna mielőtt minden megváltozik mert így lesz és ez gyönyörű hogy mi lesz ha teljesen
Tovább
különbség hogy nem engedtek felkelni és nem tudok felkelni
Tovább
talán hétvége, sárga fények, az akvárium halkan zúg, gyerekszag,
Tovább
Délelőtt tíz óra, egy férfi az utcán hány. Mellette egy anyuka dohányzik,
Tovább
Ma olyan vasárnap volt, amilyet gyerekként szerettem volna.
Tovább
mert mindannyian ott ülünk, ahol nincsen fény, ahol van, de alig, ahol dohos a levegő, ahol
Tovább
Egy olyan házban éltetek, amit ti építettek fel a saját terveitek alapján, a saját pénzetekből, miután egymásba szerettetek.
Tovább
egy rágót forgatni a számban ami olyan csodálattal tölt el hogy sírnom kell kiáztatni
Tovább
3 napig lázasnak lenni olyan, mintha kiesnék a valóságból.
Tovább
hogy majd mindig lesz valahogy, de senki sem mondta meg, hogyan
Tovább
Nyolc éves lehetett, amikor azon kapta magát, hogy a vécén fésüli a haját.
Tovább
Két éve taxival mentem a kórházba. Majdnem mindegyik fontos utat taxival teszem meg.
Tovább
Tegnap este megettem egy egész zsemlét és néhány szelet szalonnát.
Tovább
Teltek a napok. Sohasem lesz tavasz. Minden reggel ugyanaz a kilátás,
Tovább
Mindig hatalmas, nagymellű, középkorú nők kérdezik tőlem, hogy van-e mellettem férfi.
Tovább
Mintha nem ember szülte volna. Mintha nem ember szülte volna.
Tovább
Szinte egy karácsonyra sem emlékszem. Kihullottak a tudatomból. Ez az igazi jótékonyság.
Tovább
Tíz éves lehetek, ősz van. Csak illatokat érzek. Az eső illatát, ami feláztatta a nádast.
Tovább
A piacon álltam. Körülöttem piros és rózsaszín almák.
Tovább
Ismét vörösen lángol. Vörösen a Tisza-part. Vörösen a szemeim.
Tovább
Hajnali hat óra, egy olyan lépcsőházban járok, ahol még soha.
Tovább
Visszatérő gondolatom a nyári epizódomból kilábalva, hogy tavasz van. Egy tengerparton ülök.
Tovább
Szeretném megfogni a szenvedés és a megkönnyebbülés között fekvő sávot.
Tovább
Néha csak összesűrűsödik az élet, mint az ember testében a vér, vagy az idő.
Tovább
Amikor ezt a végtelennek tűnő fáradtságot érzem, nyugodt vagyok.
Tovább
Néha jobb nem kitörölni a mondatokat, csak átsatírozni valamilyen élénk színnel.
Tovább
Olyan ez, mintha megállnék a sarkon, kigombolt kabátban, kifulladva.
Tovább
Sokszor csak ülök valahol, megfeledkezem az időről és önmagamról. Nem látom a kezem, a hajam, az arcom.
Tovább
Minden próbára teszi a nem létező véletlenekbe vetett hitemet.
Tovább
Mi is volt? Mi is lehetett? Mi lehetne? Milyen fénytörésben?
Tovább
Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy minden énekesmadár elhallgat rövidebb időkre.
Tovább
Most pontosan tudom, hogy ez a felszakadás ideje. Amikor a távolodás sötétzöld, érdes és hasogat.
Tovább
Ma még el lehet ezt olvasni, meg azt is. Vagy vissza. De arra nem gondolni, hogy mi lesz majd.
Tovább
Korán reggel hatalmas köd volt. Olyan, amikor semmi mást nem látsz, csak a lámpák tompa fényét. Körülölel.
Tovább
Akárhányszor sétáltam arrafelé, mindig csak a Holdat láttam a fák felett.
Tovább
Az éjszakának az a sávja, ahol az időnek csak a hullámos szélét látom. Rózsaszínben dereng.
Tovább
délután a buszon, ahogyan a lila fények arconcsaptak, csak kiabálni lett volna kedvem, bele a semmibe, hogy miért ilyen szűk a tér,
Tovább
“Tudta, most minden más fénytörést kap, mivel mindenben meg tudja lelni már a világ rejtett szépségét, és mindent, ami osztályrészéül jut, szeretni képes.”
Tovább
Nem tudom, hogy innentől mindig ez lesz, vagy sem. Ezek az esték. Kávé mellett verset írni.
Tovább
Csak arról szeretnék mesélni valakinek, hogy van ez a szakadék. Amely azt hiszem, nem tágul és nem is zsugorodik, állandó.
Tovább
Renkdívül hiányzik a nagymamám. Renkdívül nem hiányoznak az emberek tanácsai.
Tovább
Az elmúlt hét, zöld fronthullám, vibrálás. Belealszok és semmi sem érdekel.
Tovább
A ragacsos budai napfény az egész arcomat bevonta. Ívek, színek, illatok, metszéspontok, távlatok.
Tovább
Eldönthetetlen néha, hogy mi vagyunk-e itt, vagy csak a hangok. Hogy hangok, mondatok, ezek lennénk.
Tovább
Vertikális színek. Szívem ezt követi, mint egy kottát. A végén összemosódik.
Tovább
Valamit írtam arról, hogy oroszlánsziluetted van. Persze ráérek még kifejteni.
Tovább
Délelőtt tíz. Hívom az ügyeletet. Teljes más veszi fel, mint aki szokta. Lekezelő.
Tovább
Nem emlékszem a nyárra. Mintha egy lineáris migrén lett volna, színes viharokkal megszakítva. Mintha most ébredtem volna fel.
Tovább
Mikor minden valaha volt fájdalmat és hiányt egyszerre érzel. Mindent. Ez nem folyik át, hanem megkeményedik. Cipeled, rakosgatod. Rakosgatnád, ha lenne hova.
Tovább
Ma már biztosan tudom, hogy egy történetet elmesélni pontosan úgy, ahogy történt: hazugság.
Tovább
Megkérdezted, hogyan tudnám bebizonyítani, hogy van lelkem?
Tovább
A legfontosabb, amit tanultam az egyetemen: a szabadság kis körei. Bármi történhet, bárkivel.
Tovább
Hajnali fények, gyönyörű épületek, ismeretlen emberek. Ismét az az állapot, amikor annyira kontrollálsz mindent, hogy nincs rád hatással az alkohol.
Tovább
hogy ez mégsem ennyire egyszerű, terek, tágas terek, viharra készülve, mit sem sejtve, ahogy megül a napfény a sóvirágok fején
Tovább
Ez már nem medence feneke, hanem a tengerfenék, itt már nem lehet hallani emberi hangokat, itt már az emlékek is homályosak, nem emlékszem anyámra, sem másra, itt csak színeket álmodik az ember,
Tovább
Lent vagyok. Ilyen egy medence fenekén. Ott aztán édesmindegy, hogy sír az ember, vagy sem. Hiszen összemosódik a vízzel, lehet klóros, ki tudja. A könnyem sóssága elenyésző, ki sem mutatható.
Tovább
Nem tudtam nevén nevezni. Valamilyen hatalmas fekete ló, berúgja az ajtót, kint vihar van.
Tovább
A rózsaszín fotel még mindig a panelek között. Ma szerettem volna lefényképezni, de nem mertem lemenni. Ilyen kiszolgáltatottan ritkán látni az életet.
Tovább
A minap elolvastam egy történetet a rókatündérről. De nem jutottam a végére.
Tovább
Péntek este hangtalanul villámlott. Az ágyról pontosan ráláttam az ablakra. Elaludtam, de tudtam, hogy meg lehet világítani, amit meg kell. Ilyen pontosan. Mint a röntgen.
Tovább
Elég nehéz, amikor 25 évesen magadat mosdatod a kórházban. Beláttak-e az egyetemi kollégiumból, ahol pár éve még te is buliztál?
Tovább
Mikor ötletektől zsong a fejem. Tényleg méhekhez hasonlítanak, termelődik is valami.
Tovább
Ha azt mondom fájdalom, te azt mondod: tudom. De mégsem.
Tovább
Néha úgy érzem magam, mint tigris az állatkertben. Körbefognak, csodálkoznak.
Tovább
Néhanapján a szorongás kitölti a testemet. Pillangók a hasamban, fejem búbjától a kisujjamig.
Tovább
Valamelyik nap olvastam egy gyönyörű idézetet a magányos madarakról.
Tovább
Felhőszakadás. Bemegyek az egyik kedvenc üzletembe, valaki megbámul.
Tovább