Április 14.
Néveri Cintia
Tegnap este megettem egy egész zsemlét és néhány szelet szalonnát. Apám mindig kis darabokra porciózta a fehér kenyeret, majd gondosan ráhelyezte a szalonnákat. Ezeket katonának nevezte. Nem szerettem ezt a kifejezést, mert férfiak és a háború jutottak eszembe. Sosem kérdeztem miért ez a neve. Ő pedig sosem mesélte el. Jó lett volna, ha elmondja. Nem tudom már megkérdezni. Hogy nézne ki, hogy két év hallgatás után ezzel felhívnám? Tulajdonképpen mást is kérdeznék tőle. De ezeknek nincs értelmük. Például, hogy mit értett azalatt, hogy megkeményedett a szívem? Hogy engem nem lehet szeretni? Miért nevettem ki akkor? Miért érzem ezt most sokkal erősebben, mint máskor? Igaza lett? Nem tudom.
Az biztos, hogy kihánytam ezt a zsemlét, a szalonnával együtt.