Június 17.
Néveri Cintia
egyre jobban hasonlítok rád
belesimul arcom arcoba és én
nem tudok ezzel mit kezdeni csak
szeretném kikoptatni mint a véres
lepedőket és minden mozdulatot
az átjárókat befalazni és minden
véraláfutást meggyógyítani hogy
tudjak ellenkezni végre nemet
mondani önmagamba fulladni inkább
hogy ne jusson eszembe hogy ne
kelljen sírnom minden vízparti
éjszakánál hogy megint egy
összeroncsolódott száj a nyár
csak könyörgésem volt feléd
semmi másom nincs csak
könyörgés