Április 28.

Néveri Cintia

Két éve taxival mentem a kórházba. Majdnem mindegyik fontos utat taxival teszem meg. Ahol megáll az idő és nem a saját életemet élem, hanem történeteket hallgatok. Egy kisfiúról, akinek négyévesen felnyitották a mellkasát, szívműtét. Egy idősebb, gyönyörű nőről, aki egy véralvadásgátló miatt kapott újabb agyvérzést. Másnap sírva jöttem haza. Hideg reggel volt. Sírtam, mert kedvesek voltak velem. Sírtam, mert infúzióval a karomban, végignéztem egy öregember szenvedését. Sírtam, mert egyedül voltam. Máshol, valami egészen másképpen folyik az élet, gondoltam. De annyira gyönyörűek voltak a rózsaszín virágszirmok.
Idén ugyanezek a rózsaszín szirmok. Taposom. Taposom. Aztán futok a kórházig. Csak nőkkel találkozok. A gyógyszertárban sírom el magam. Sírtam, mert kedvesek voltak velem. Sírtam, mert nem voltam őszinte magammal. Sírtam, mert egyedül vagyok. Kint nevetek. Hát ezaz. A legfájdalmasabb dolgoknak gyönyörű mélységet szülni. Hát ezaz. Máshol tényleg egészen másképp folyik az élet. Nem értenek semmit és soha nem is fognak. Ez béke. Ez végre rózsaszín béke.

Megosztás

További bejegyzések

Május 2.

csak remélni, hogy a piros rúzsommal nem írtam tükrökre csak remélni, hogy megvéd másoktól

Tovább

Május 29.

"Nagyon sötét volt a farkas belsejében."

Tovább