Augusztus 17.
Néveri Cintia
hogy ez mégsem ennyire egyszerű, terek, tágas terek, viharra készülve, mit sem sejtve, ahogy megül a napfény a sóvirágok fején, mit is tudhatnak lilaságukról, mit is tudhatok én magamról, helyemről, hogy az elme lázban ég, kigyullad egy bokor alatt, felverve a madarakat, én álmodlak téged, tudom te is engem, szétesik minden, a nyelv is, darabos lesz, mint a kristálycukor, bántja a nyelvemet, nehéz megrágni, mit is szeretnék, de ez nem fontos, hiszen a nyelv tőlem függetlenül is ott van, ott kell lennie
romok
romjaimon ül a napfény
félrebeszél