December 25.

Néveri Cintia

Szinte egy karácsonyra sem emlékszem. Kihullottak a tudatomból. Ez az igazi jótékonyság. Köszönöm.
Érzetek, érzések. Illatok, fények. Ahogyan a testem megfeszül. Könnyeim. Visszatartott ordítások. Két napja a város közepén megcsapott a karácsony. Az üres utcák. Valahol vannak az emberek, de nem itt. Nem mozognak, nem terveznek, nem töltik meg a tereket. Elvermeltek, ahogy a hüllők. Nem szeretem őket. De szükségem van arra az érzésre, hogy elmenjünk egymás mellett. Hogy tudjam: az élet nem áll meg soha, bármi történik.
Folyamatos.
A trolimegállóban azon gondolkoztam, hol lehet most az apám. Eszébe jutok egyáltalán? Mi történik, ha igen? És mi történik, ha nem? Nem tudtam különbséget tenni a két esemény között, így elengedtem ezt a képet.
Idén sincs hó. A kopár földet verebek lepik el. A városban nem látok verebeket. Mi lehet az oka?
Valahol azt olvastam, hogy lényegében mindegy: ütés, vagy simogatás. Mert a mozdulat ugyanaz, a sebesség más. Csak azt tudom, hogy van egy pont, ahol már nem számít.
A szomszéd kutya folyamatosan ugat. Miért nem figyel rá soha senki? Szenvedély, szomorúság, magány, vagy ösztön?

Megosztás

További bejegyzések

Január 2.

Egy hónapja 28 éves vagyok.

Tovább

Február 10.

Mintha nem ember szülte volna. Mintha nem ember szülte volna.

Tovább