Szeptember 26.
Néveri Cintia
Délelőtt tíz. Hívom az ügyeletet. Teljes más veszi fel, mint aki szokta. Lekezelő. Ha baj van, a mentőket hívjam. Elmondom az előzményeket. Sűrűn bocsánatot kér. A kibaszott bocsánat kéréseitekkel van tele a padlás. Ha nem javul, menjek vissza holnap. Ennek az orvosnak is elmondom, hogy az egészséget nem lehet túlaggódni. Meghaltam volna novemberben, ha rajtuk múlik, ugyanis maga túl fiatal ehhez. Sírok egy félórát, hogy most már mindig ez lesz. Ügyeletek, meg sürgősségik, ha nem vagyok jól, a bocsánat kérések, én igazán nagyon sajnálom, ami magával történt, emberek, akik szerint túlaggódom. Aztán abbahagyom, mert honnan is tudhatnátok? Sosem voltatok még ilyen közel a halálhoz.