Október 23.
Néveri Cintia
Visszatérő gondolatom a nyári epizódomból kilábalva, hogy tavasz van. Egy tengerparton ülök. Fúj a szél és valaki simogatja az arcomat. Ezt képzelem, közben ez csak a nap. Kinyitom a szememet és elmosolyodom, örülök ennek. Van, hogy egy teremben ülök, körülöttem sok ember. Fontos témáról van szó. Lehunyom a szememet, egy percre átfúj ez a gondolat. Kinyitom és nem tudom mit keresek itt. Hogy mióta próbálom eldönteni, mi a jó és mi a rossz. Berendezkedni valami állandóra, tudván ez sem az lesz. Valószínűleg nem is szeretném sosem azt az állandóságot. Aztán hajnal egykor, amikor a szorongás ébreszt, akkor mégis. Nagyon.
Fáj a tudat, hogy csak percekért, vagy órákért élünk. Nyáron ebbe bele lehet őrülni. Most csak szórakoztat.