Szeptember 22.

Nem emlékszem a nyárra. Mintha egy lineáris migrén lett volna, színes viharokkal megszakítva. Mintha most ébredtem volna fel. Mikor egy soha véget nem érő este után hazafelé botorkálsz, mire a ház elé érsz, felnézel: ez már nem is a hajnal, reggel lett. De mikor? Mikor a soha véget nem érő nyári melegben egyszer csak megérzel egy hűvös szellőt. A fényekből tudod, hogy itt a vége, ez már nem ugyanaz. Aztán éjjel betegtájékoztatókat bújsz és azon merengsz, milyen jó lenne, ha valaki most ezt felolvasná neked. Csak itt lenne és estimese helyett, ameddig elalszol. Csak megnyugtatna. Vagy ez sem? "jó reggelt csipkerózsika, épp itt volt az ideje, hogy visszatérj az élők közé, van egy meglepetésem: te sem haltál meg" Hát ja, tényleg nem.