Január 2.
Néveri Cintia
Egy hónapja 28 éves vagyok.
Ez az év első vasárnapja.
Gyönyörű nap volt. Tavasz a tél közepén. Két ember a töltésen sétál. Miről beszélhetnek? Én három szájról írok éppen. Folynak a szavak, folyik a fény is, folyik a remény, hogy idén a bátorság nyer. Bár nem tudom ez mit jelent. Azt hiszem más sem. Olyat már rég nem mondok, hogy ez nem igaz. Mert annyi igazság van. Fáj az egyik bordám. Fantomfájdalom. Rossz éjszakák, furcsa álmok utáni fantomfájdalom. De ha ez nem igazi fájdalom és annak pontos hiányát jelöli, akkor csak azzal lehet kitölteni? Semmi helyettesítő? Mint amikor valakinek a kezébe pontosan beleilleszkednek a melleim. Más mellekre pedig úgy tekintek, hogy mekkora százaléka férne el ezekben a kezekben. Így válik fontossá valaki. Valamilyen mértékben.
Egyre hosszabbak lesznek a nappalok.