Február 22.

Mindig hatalmas, nagymellű, középkorú nők kérdezik tőlem, hogy van-e mellettem férfi. Konyhákban, irodákban, mosdóra várva, csak úgy mellékesen. Bármit is válaszolok, mindig félrenéznek, a fejüket csóválják és azt mondják: sose veszítsd el a szabadságodat és ne bízz senkiben. Főleg ne férfiakban. Az én számból ez még nevetségesnek hat. Van rá esély, hogy kinövöm, vagy valami csoda történik és meggondolom magam. Mert amióta élek, mindenki csak az elveimről akar lebeszélni. Erőszakkal, vagy szép szavakkal. "Ilyen az élet" befejezéssel. Hogy aztán hosszú éjszakákat töltsek ennek a mondatnak a cáfolásával. Ilyenkor nem tudom mi a szabadság, mi szól egy életre, mi nem, meddig tart ez az élet, miért érdemes feladni, miért nem adnám soha, miért azonnal.