Február 9.
Néveri Cintia
Pár napja, hete, megnéztem a Pieces of a Womant. Az este hátralévő részében fájt a méhem. Pár hónapja láttam azt a házat, ahol felnőttem. Ami sokszor szerepel az álmaimban. Ahol éveket rettegtem, féltem, szorongtam. Ahol sötétedésig játszottam az udvaron. Ahol tanultam a szabadságot. Ahol kialakult milyen leszek. Összedőlt, romok vannak a helyén. Szerettem volna egy szőnyeget az albérletbe, amit a nagymamám készített, kézzel. Üresre pakolták a házukat. Semmi sem maradt utánuk. Múltkor láttam, ahogyan valaki rosszul lett. Rosszul lettem én is.
Nyomok.
Aztán átveszi majd a ritkán érzett égett fa szagát a tavasz. A kályha melegének emlékét a kitárt ablak. Amikor majd újra hallani a madarakat.