Augusztus 4.
Néveri Cintia
A minap elolvastam egy történetet a rókatündérről. De nem jutottam a végére.
Lekapcsolni a lámpákat, kinyitni az ablakot, várni a sötétséget, hogy a szívem egyszerre dobbanjon a mennydörgéssel. Nem nézni a vihart, csak hallgatni. Tudni a stációkat. Arra gondolni rajtam kívül mennyien fekszenek ugyanígy. A súlyos felhők alatt gondolunk-e egymásra? Várni, hogy megavasodjon egy-egy emlék, mint a csokoládé. A viharok is olyanok, mint a műtétek. Valaki testmelegét kívánom. Erősen, hogy belefájdul a fejem. Az esőillat majd kitölti a tüdőmet. Rózsaszín lepkékkel álmodni és hinni, hogy az idő cseppfolyós. Fogak közé szorult fogpiszkáló, amit a te szádból vettem ki. Ezzel kotorászni a csokoládé maradványokat.
Ha egy róka megkaparint, halált és szenvedést hoz.