Március 16.

Amikor ezt a végtelennek tűnő fáradtságot érzem, nyugodt vagyok. Ez nem az a fáradtság, amely mélyül és sötét. Ez fodrozódik és világos. Mint a tenger. Ezt akkor érzi az ember, ha partra lépett. Ha maga mögött hagyott dolgokat. A gyász egy szakasza. Világoslila. Néha nem tudom. A parton vagyok-e, vagy maga a hullám vagyok. Hullámok. De itt most nincs vihar. Most egy épületet nézek, de nem az utca érdekel, vagy a benne élő emberek élete. Hanem az építész tudatalattija. Vibrálnak már a pocsolyák és rezegnek a rügyek. Érkezik a tavasz. Most a valóságunk egyszerre feszül meg. Újra minden érdekel és semmi.