Február 8.
Néveri Cintia
ha tudnék már beszélni akkor elmondanám
hogyan facsarodik és csavarodik azóta mint
egy narancs a tél végén a táska alján
olyan mint a kisgyerekek ügyetlen kezében
a piros négyzetalakú papírok amiből
hattyút hajtogatnak egy másik nő segítségével
amit aztán odaadnak az anyjuknak sírnak
mindenki sír ki ki miért nem lehet tudni
szóval mint a könnyek a bőröm alatt
sorokazonak mint a katonák tömött sorokban
hadtest erre mondják de nem tudom kivakarni
feszít mint a fogat a meleg fájdalom
de jó is lenne újra ezt a meleget érezni
ami kitölt bennem mindent ami kedves
most mi lesz?