Augusztus 1.
Néveri Cintia
Ismét az a bizonyos medence.
Hajnal öt. Ismeretlen emberek vesznek körül. Fontos dolgokról mesélnek ők is, én is. De tudom, hogy ennek semmi értelme. Mint ahogyan semmi másnak sincs ilyenkor. Hiába süt a nap, hiába szeretek itt lenni. Mintha mindent egy nagy ablakon keresztül néznék. Ahol gyönyörű dolgokat látok. De az ablak marad és én is a másik oldalon. Melegít a nap, minden rendben. Kiráz a hideg. Tudom, hogy nem lehet nyáron a télre gondolni. Vacogásra, felhőkre, paplan alatti ígéretekre. Szeretném elmagyarázni. Akárhányszor belefogok, sosem sikerül. Elkezdem és nem lesz érthető. Ezekben a hónapokban színekkel tudom leírni mi történik. De a mélységét nem lehet megfogalmazni. Mintha másik nyelven beszélnék. Az idő újra körkörös.
Nyári telek.