Augusztus 20.
Néveri Cintia
Néha csak összesűrűsödik az élet, mint az ember testében a vér, vagy az idő. Nem lehet tudni merre van az előre, vagy mi a múlt. Az illat, amit megérzek az utcán tulajdonképpen mire is emlékeztet. Jó döntéseket hozok? És ha nem? A folyamatos mozgás. Mert másnak nincs értelme. Mennyire határoz meg egy emlékkép, egy érzet? Mennyiszer élheti újra a testem a traumát? Mennyiszer játszom újra direkt és mennyiszer lep meg? Azt hittem ahogyan haladok előre, minden megfakul. Mégis vannak időszakok, amikor jobban fáj a hiány, mint a keletkezésének napján.
Van egy szoba, amit mindennap látok. Ha elmozdítok valamit a helyéről, megszűnik az állandóság. De ez is csak megszokás kérdése. Minden az lenne?
Tegyük fel, az igazság egy nő.
Képtelen vagyok kidobni bizonyos tárgyakat. Ha itt hagyom őket, itt maradunk? Ha kidobnak egy olyan tárgyat, ami megváltoztatta az életemet, mi fog történni? Ha valami történt velem, de nem látszódik rajtam, akkor mi a jelentősége? Van-e még jelentősége a jelenben?
Lassan vége a nyárnak, feljövök a medence aljáról. Ezzel párhuzamosan úszni vágyom. Ez mindig szimbolikus. Ősz közepére elmúlik majd, mire tényleg úszni kezdek.