Február 10.
Néveri Cintia
Mintha nem ember szülte volna. Mintha nem ember szülte volna.
Mintha nem emberek között nevelkedett volna. Mintha nem emberek között nevelkedett volna.
Sohasem simogatták, sohasem ölelték. Sohasem nyugtatta meg senki.
Képzeljem el. Ilyen lehet Alice Tükörországban. Egy mindig homályos tükör. Ez idegesít folyamatosan. Nem lehet kikerülni. El lehet képzelni. El is képzelem és nagyon félek. Mert már tudom mi a dolgunk egymással. Már pontosan tudom.
Szavakat kell pazarolni a tavaszra, egész mondatokat. Történeteket a nagyszüleim kertjéről. Pontosan, tavasszal. A nyúlfészkek melegségéről, a széna illatáról. A virágok színéről. Ha nem ezek által létezünk, tényleg nem értek semmit.
Illatok, amelyek örökre az orromba költöztek. Hazaértek. Erre mondhatom. Otthonra találtak. Mi lehet ennél nagyobb dolog?
Intenzív. Intenzív, ahogy a folyók tavasszal. A zöld. De lesz még tél. Nem ért véget, hullámzik, ahogyan az elviselhetetlen érzelmeim. Mindent csak megszelídíteni, de nem birtokolni.
Sohasem nyugtatta meg senki.