Augusztus 6.
Néveri Cintia
Nem tudtam nevén nevezni. Valamilyen hatalmas fekete ló, berúgja az ajtót, kint vihar van. Sötét szürke minden. Tudom, hogy meg fog történni, de nem tudom mikor. Én csak a konyhaasztalnál ülök és várok, sokszor pillantok az ajtóra. Ez a kifeszített várakozás. Ez a szorongás. Olyan emberhez dörgölőzni, mint a macska, aki közel van a művészethez. A komolyzenéhez. Szakrális. Hátha megment. Hátha elmondja a titkot. Hátha a ló mégsem töri be az ajtót. Hátha az idő nem cirkulál. Hátha a gondolatoknak van vége. Lehet vége. Hátha.
Mi lehet a halálfélelem ellentéte?