Május 29.
Néveri Cintia
"Nagyon sötét volt a farkas belsejében."
Gyorsan elvirágoztak az orgonák. Lilából feketébe, feketéből kékbe, kékből sárgába. Sárgából hússzínűbe. Lábaktól nyakig. Többszörös sérülés.
Májusi esők, jégesők, villámok. Szirmokon gyaloglás, oda és vissza. Súlyos telefonhívások, súlyos döntések. Orvosok. Lehet-e szeretettel fordulni a betegek felé?
Az anyaméhek matematikája. Minden le van írva, előre megtervezve, hogyan kell egy magzatnak kifejlődnie. Az én szívemmel történt ott valami. Történik most is, szakadatlan. Azok a lyukak nem forrtak be az első években, egy műtét sem tudta őket befoltozni. Ilyen akart maradni, így kellett lennie. Véletlen, vagy sem, ezzel kell leélni a hátralévő
Egy orosz férfi tüdejében fenyőpalánta növekedett.
Közeledik a nyár. Egyre kevesebb a ruha, egyre kevesebb a védelem. Egyre jobban lüktet ilyenkor a bőröm, tulajdonképpen az agyam, mintha nem is a koponyámban lenne és százezerszeres nagyításban érezne mindent, színeket, tárgyakat, embereket
Hajnal 4, "ilyenkor pont olyan az arcod, mint egy szirénnek", ez napokig fáj, mert az összes szabadságom ezzel a mondattal értelmet nyer, mert van, aki mélyebb az óceánnál
Az úton elütött galamb, szárnya az ég felé nyúlik, mozgatja a szél
Mindenből kiábrándulni, majd világos rózsákkal tömött bokrokon sírni